Turnék

2003-as turné beszámoló 2005-ös turné beszámoló


A hagyomány

Minden nyáron nyakunkba vesszük az országot: egy héten át járjuk a gyülekezeteket és énekkel zenével dicsérjük az Urat. Itt látható, merre jártunk az elmúlt 14 év során. A piros színnel jelölt településeket nyáron, turnék alkalmával, a kék színnel jelölteket év közben, egy-egy hétvége alkalmával látogattuk meg.

A Bakonytól a Zemplénig, Kiskunságtól az Alpokaljáig mindenhol lelkes, szeretõ gyülekezetek fogadtak minket. Szállást általában családoknál, kollégiumokban kapunk, de meleg nyári estéken szívesen éjszakázunk a szabadban. Az elsõ években nagyon sokat utaztunk: az egyik nap érkeztünk, még aznap énekeltünk, s másnap már indultunk is tovább. Az elmúlt néhány évben azonban igyekeztünk egy-egy helyen letáborozni, s onnan járni körbe a környék gyülekezeteit. Misnek, hüséges sofõrünknek köszönhetõen egy kis Ikarusz busszal utazunk, csomagjainkkal, hangszereinkkel és technikai felszerelésünkkel együtt. Az utazás és az egész turné anyagi fedezetét mindig saját erõbõl biztosítjuk. Újra és újra megtapasztaljuk, hogy az Úrnak gondja van ránk, ezért soha nem szenvedünk hiányt semmibõl, és a jókedvnek sem vagyünk híján. A szabad órákat a próbákon kívül sportolással, játékkal töltjük.
Az idei turnét 2005. július 23 és 29 között rendeztük a Bakonyban. Részletes beszámoló olvasható itt.